18:50-től a spanyol királyi tv mint minden évben élőben közvetíti a "Cabalgata"-t...
Élő közvetítés Madridból a Háromkirályok felvonulásáról!!!
2014.01.05. 18:05Címkék: felvonulás élő közvetítés 3 királyok
Szentek kontra Mazinger Z
2014.01.03. 17:56A mai nap Spanyolországban igazából mindenki csak a nyelvét lógatja, pihegi még a karácsonyi és az újévi megpróbáltatásokat. Valójában pedig mindenki a vasárnap kezdődő 2014-es év első nemzeti ünnepére (nem kellett sokat várni rá), a Háromkirályok megérkezésére készülődik már fejben a sarki bár pultján könyökölve. A gyerekeknek is akad ma dolguk, mert azok akik ma éjféléig nem küldik el a leveleiket saját ajándék tippjeikkel a Királyoknak, azok majd könnyen hoppon maradhatnak, legalábbis ez derül ki egy niño (niño - gyerek) számára a szülők drámai figyelmeztető előadásaiból. Én ma úgy képzelem el Spanyolországot mint ahonnan millió+egy Királyi Postagalamb indul útra, Afrika felé szállva az ákombákom betűs levélkékkel.
A fenti víziók után pedig lássuk a mai nap hivatalos fiesta helyszínét. Ehhez Katalán földre kell elmennünk, egy apró, csupán közel 600 főt számláló faluba. El Pont d'Armentera névre hallgató falucska jó példája annak - amivel még valószínű többször fogunk találkozni a "12 UVAS" blogban- , hogy lássuk azt amint Spanyolországban tényleg nem áll le az élet soha és mindig akad egy hely, ahol valamit, valamikor, valakik ünnepelnek.
El Pont d'Armentera egy királyi postagalamb távlatából:
A falunak konkrétan egyetlen egy turisztikai attrakciója sincs, viszont El Pont d'Armentera pontosan az e vidékre jellemző bájjal rendelkezik és az érintetlen természet és a nyugalom kedvéért ideérkezők itt biztosan nem csalódnak.
A falu nyugalmát összesen két nap bontja meg, az egyik a minden évben január 3-án megrendezett "procesión de Santo Cristo" (Szent Krisztus körmenet). A 200 évre visszatekintő hagyományos körmenetben az egész falu részt vesz és a faluban azt mondják hogy egyre több az idegen is ezen az ünnepen. A körmenet El Pont d'Armentera szűk utcácskáin zajlik, a résztvevők kezükben egy égő gyertyával vidáman énekelnek, hozzá egy falu embereiből összeálló rezesbanda húzza a körmenet alá valót.
A legenda szerint az első körmenetet 1809-ben tartották, amikor a templomban lévő "Santo Cristo"-nak köszönhetően a falu felszabadult a Francia megszállás alól. Hmm. A legendát és a francia katonák könyörtelenségét egy dicsőítő énekben fogalmazták meg, és naná hogy a körmenet alatt is ezt a dalt éneklik, a dal szövegét pedig minden évben gondosan kiosztják a falu népének.
A Szent Ének:
Aki pedig El Pont d'Armentera-ban jár viszont egy kicsit megszellőztetné magát a Szent körmenet után, annak két lehetősége is akad hogy akár gyalogosan is ellófráljon a közelben található két nevezetességhez:
1. Monasterio de Santes Creus
2. Mazinger Z
De ezt már mindenki döntse el saját maga........
Címkék: szent január körmenet tarragona
Granada ¿Qué? - Granada ¿Qué? - Granada ¿Qué?
2014.01.02. 17:49A mai nap Granadába látogatunk, a reconquista utolsó állomására ahol a Katolikus Királyok pontot tettek a mór uralom végére Spanyolországban. 1492. január 2-án a spanyolok bevonultak az Alhambra várába, Boabdil - Granada utolsó mór királya - a város feladása után Marokkóba menekült. Granada kapitulációjával lezárul a reconquista és teljessé válik a keresztény uralom a félszigeten. (akit részletesebben érdekel a sztori annak katt ide.)
A városi ünnepség egy meneteléssel kezdődik egészen a királyi Kápolnáig ahol a hivatalos delegációk fogadják a menetelőket majd a Kápolnában meghallgatják a granadai érsek által celebrált szent misét. Érdekesség, hogy ebben a Kápolnában őrzik Kasztíliai Izabella és Aragóniai Ferdinánd lobogóját amely anno tényleg az Övéké volt amikor ezen a bizonyos januári napon belovagoltatni találtak Granadában. A mise után a menetelők folyatják útjukat a Városházáig amelynek erkélyéről meglobogtatják az "el Pendón-t" (el pendón - templomi zászló). A lobogtatás előtt az erkélyről "Granada" város nevét 3-szor skandálják el, ezzel mintegy meg/felszólítva a város népét, majd erre a tömeg csak úgy spanyolosan a ¿Qué? szó visszaordításával válaszol. (¿Qué? - Mi van?)
Két legenda is fűződik a mai naphoz, és mind a kettő nem teljesen véletlenül Boabdil utolsó mór király nevéhez is kötődik egyben. Az egyik, miszerint mikor átadta Granada város kulcsait a spanyoloknak, elkezdett reménytelenül sírni mire bölcs és vigasztaló anyai szavak zúgtak a fülébe: "Asszonyként siratod a várost, amelyet férfiként nem tudtál megvédeni." A másik legenda, hogy mikor vesztesként kullogott Alpujarras földjei felé, még egyszer utoljára visszanézett a gyönyörű Granadára és a városból kiemelkedő Alhambra várára, sóhajtott egy hatalmasat amilyet csak egy igazi lúzer tud és soha többé nem látták többet a vidéken. A sziklaszirtet azóta "El Último Suspiro del Moro"-nak azaz „a mórok utolsó sóhaja”-nak nevezik.
Pepe Habichuela flamenco gitáros buleriája Boabdil-hoz:
Sajnos meg kell említeni hogy ennek a napnak elég sok a visszhangja. A teljes keresztény uralom egyik következménye az volt hogy a kikeresztelkedésre nem hajlandó mórokat és zsidókat kiűzték Spanyolországból. Ez miatt a mai napon jelen vannak, egyrészt a különböző Humán Szervezetek és az Emberi Jogokért harcoló delegációk, csakúgy mint egyes Fasiszta, Rasszista és Franco eszméit hirdető csoportok is.
https://www.facebook.com/12uvasEkozbenSpanyolorszagban
A fiesta képekben: