Ahogy minden valamire való fesztiválon kell hogy legyen egy 0. nap, így a 365 napos blog 0. bejegyzése lesz ez, melyben a blog nevében rejlő szokás ellőtt hajtunk fejet.

Az UVAS magyarul szőlőt jelent, amiből szilveszterkor 12 szemet, az éjfélkor elhangzó 12 órakongatásra illik betolni a szájba minden magára valamit is adó embernek Spanyolországban.

Ezt a szokást a XIX. század végére vezetik vissza, a krónikák szerint az első össznépi, szőlőevészettel összekötött megmozdulás 1896 szilveszter éjjelén történt. A hagyomány véglegesen 1909-ben hódította meg egész Spanyolország területét, amikor is Alicantéban és Murciában egyes gazdák az az évi bőséges fürtös terméstől nem tudtak megszabadulni (francia felvásárlók visszamondták a rendelést ebben az évben), majd egy kis fejvakargatás után felismerték a 12 szőlőszemben rejlő hihetetlen kereskedelmi erőt. Ezzel meg is született a szőlőszem biznisz, és novemberben már miden üzletben megjelenik a bármely formában előrecsomagolt 12 szőlőszem. Személyes tapasztalat alapján érdemes nem befőtt jellegűt választani, mert azok szájhoz emelése éjfél körül technikailag nagyobb kihívást jelentenek mint natúr társaik amelyek nem csúszósak.

uvas_reloj1.jpg

Szőlőszem maffia márpedig igenis létezik, mert más magyarázat nincs arra hogy ennyi formában lehet előre csomagolni 12 db szőlőszemet: http://www.uvasdoce.com/index.php/doce-uvas/

Fontos továbbá hogy a madridi La Puerta de Sol terén található toronyóra bim-bamolása az irányadó a szemek bekapogatásának, ami így első hallásra könnyűnek tűnik de közel sem az. Az óra össze-vissza bim-bamol és tényleg ember legyen a talpán aki tudja követni azt, még akkor is ha valaki állítása szerint csak gyerekpezsgőzőtt előtte (jajajja....). Legyél bárhol is az országban bizony egy cseppet sem kell aggódni, hogy akkor most hogy is lesz ebből madridi óraszó... a televíziós csatornák versenyeznek a toronyórával szemben lévő lakások legjobb ablakaiért, ahonnan élőben közvetítik a kongatást és ha mégsem otthon vagy házibuliba tartózkodnak (ami mint ilyen egyszerűen kizárt egy spanyolnál) hanem az utcákon, tereken akkor az ott kihelyezett vetítőkön csapatják a kongatást.... és tényleg mindenkinél ott van a szőlőszem, és ahogy a mesében lenni szokott ha ügyesen megeszed a 12 bim-bam szóra a 12 szőlőszemet akkor az új évben elnyered a méltó jutalmadat ami gazdagságban, jóságban és egészségben ölt földi formát és ugyan le nem kaparhatod magadról egészen a következő évi próbatételig.

puerta-del-sol.jpg

https://www.facebook.com/12uvasEkozbenSpanyolorszagban

Próspero Año Nuevo para Tod@s!

 

Ui.: a főpróbát természetesen megtartották tegnap a spanyolok a La puerta de Sol-on:

http://www.20minutos.tv/video/aqxMN456-se-popularizan-las-preuvas/0/

Címkék: madrid szilveszter szőlő január

A bejegyzés trackback címe:

https://12uvas.blog.hu/api/trackback/id/tr75718881

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: 12 UVAS, avagy mit rejt a főcím... a 0. napon 2014.01.08. 14:27:10

Ahogy minden valamire való fesztiválon kell hogy legyen egy 0. nap, így a 365 napos blog 0. bejegyzése lesz ez, melyben a blog nevében rejlő szokás ellőtt hajtunk fejet. Az UVAS magyarul szőlőt jelent, amiből szilveszterkor 12 szemet, az éjfélkor elha...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása